Mottó:
"Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
mért nincs bűnöm, ha van.

Hogy bűnös vagyok, nem vitás.
De bármit gondolok,
az én bűnöm valami más.
Tán együgyű dolog."
(...)
(József A.: A bűn)
 
Reakció Balavány György Tíz tény meleggyógyászoknak c. cikkére
 
Így kezdi: „A véleményt kell a tényekhez igazítani, nem pedig fordítva, mint az a köztévé elhíresült "meleggyógyítós" műsorában történt. Vélemény.

Szőnyi Szilárd exválaszos újságíró megint hős lett, miután kifejtette a köztévében, hogy a homoszexuális embereknek – keresztényi irgalommal – meg kell adni az esélyt az úgynevezett helyreállító (reparatív) terápia igénybevételére.”

Gerd Theissen német teológus egyik, felteszem, A galilei árnyéka című, magyarul is megjelent könyvében a következő magyarázattal, lábjegyzette , kiegészítéssel fűszerezi azt az újszövetségi történetet, amikor Jézus meggyógyítja egy római százados szolgáját (Máté evangéliuma 8. részéből). A görög, latin kultúrában, szemben a zsidóval, nem volt elítélendő a homoszexualitás. A százados szolgája a szeretője is lehetett, nem lett volna szokatlan, magasabb rangú személyek nemcsak házkörüli csikkszedegetésre, huszárcsizma-vaxolásra, tőrszidolozásra tartottak szolgákat. Nos, amikor Jézus meggyógyítja a szolgát, a jelen lévő tömegben megbotránkozást válthatott ki, hogy az estleges homoszexuális viszonynak a mérlegelése, azaz minden további nélkül gyógyítja meg Jézus a beteget. Ezzel mintegy azt mondja, ha meleg a százados, ha nem, a szolga beteg, punktum, csak ez számít, nosza, gyógyítsuk meg. (Emlékezetből idézem föl, utánanézni nincs módom, helyreigazítást hálával fogadok, de kíméljenek attól a ferdítéstől, no lám, Jézus meleget gyógyított.) Mindazonáltal a Szőnyi-féle keresztélyi irgalomgyakorlást a fentieknek a legkisebb mértékben sem kell befolyásolniuk; Jézus nem volt keresztény. 
 

 

(Jézusnak) a kérdéshez való hozzáállásával elejét is vehetnénk minden, a témáról szóló nyilvános megnyilvánulásnak, legyen szó tv-műsorról, kommentárról, tudományos vagy áltudományos megszólalásról, tüntetésről, felvonulásról, véleményről pro vagy kontra. Mit számít, ha valaki homoszexuális, mit ha hetero-?! Intimus magánügy. Pont, kész, vége.

 

Mármost úgynevezett teológiai érvet fölhozni, ahogy ezt Balavány teszi, a legkevésbé szerencsés. A vulgárteológia (ami persze nem teológia!) éleslátását semmilyen érv nem képes megtörni, hiszen a Bibliában, noha kevés, de egyértelmű az állásfoglalás a homoszexualitással, leszbikussággal szemben (Tóra, Pál apostol). Semmi akadálya bibliai alapon fröcsögni, buzizni, leszboszozni.  (És tessék mondani, heterók között az anál engedve van?)

 

A Balavány-cikknek az a „tény"-e (számozás szerint a harmadik), hogy „Bűnnek nevezni egy akaratunktól függetlenül kialakult tulajdonságot: teológiai nonszensz.” – pusztán a vulgárteológia szintjén értelmezhető. Az eredendő bűn ágostoni fogalma határozza meg alapvetően máig a keresztény gondolkodást. A bűn eszerint nem tett, hanem apriori alaphelyzet. Az újszülött, még mielőtt tehát a homokozós vödrével fejbe vágja a dömperjét elvevő játszótársát, bűnös.  Bűnös a születésétől, tán a fogantatásától. Nem tehet róla, mint ahogy arról sem, hogy két karral születik,  mégis felelősség terheli, akár bűntudata is lehet, de ez a bűntudat nem az a féle lelkifurdalás, amit a jogi értelemben vett bűn elkövetése esetén érez, érezhet. A bűnkérdés a zsidó-keresztény (talán az iszlám?) vallás egyik, ha nem legnagyobb paradoxona vagy rákfenéje – kinek hogy tetszik.

 

 
Egy szó mint száz, ha eredendő, egyszer s mind akaratunktól független. Viszont igaz, nem tulajdonság, hanem valami apriori állapot. A homoszexualitás nem lehet bűn teológiai értelemben, mert nem a dömper elvétele vagy a homokozóvödör fejhez vágása a bűn. Ez az erkölcsben, a jogban játszik (ezúttal a gyóntatószéket is ide sorolom). Ott vannak kázusok, körülménymérlegelések, taxatív felsorolási lehetőségek, s volt idő persze, mikor a jog a vallás része volt. Meg van - megint a gyóntatószék.

 

Az eredendő bűn tana annak minden későbbi modifikációjával, értelmezésével mindenesetre par excellence egybecseng a filozófiai, ontológiai megközelítésekkel (Hegel, Kierkegaard, Heidegger, Tillich, Bonhoeffer).
A teológia persze akár le is számolhat az eredendő bűn fogalmával. Szerény véleményem szerint az eredendő bűn vitatása, tagadása nem lehet herezis. Maga a tan implicite sincs benne a Credoban (kvázi nicea-konstantinápolyi hitvallás). Pelagius tanait, amelyekben az embert alapvetően jónak gondolja és tagadja az eredendő bűnt, több zsinaton is elvetették, pedig az úgynevezett ősbűn-történet, az "almás sztori", még véletlenül sem említ bűnt. Évát avval veszi rá a kígyó, hogy egyen a jó és rossz tudásának fájáról, mert akkor olyan lehet, mint az Isten; jónak és rossznak tudója. 

 

Na mármost, aki kinyilvánítja, hogy a homoszexualitás rossz, nem épp a fáról eszeget? Ő dönti el, mi jó, mi rossz. Olyan valaki akar keresztényi irgalmasságot gyakorolni, aki Ádám tudás- és mindenhatóság-vágyát ismétli, utánozza, örökölte – mindegy; olyan akar lenni, mint az Isten, isten akar lenni Isten ellenében (ld. D. Bonhoeffer Etika c. művét).
 
De volna itt még néhány nem teológiai észrevételem.

 

Nem veszi ki jól magát, ha dogmatikusokkal szemben dogmatikusok leszünk. Balavány György 1-es pontja azért sántít, mert ellenérvei nem tények, hanem természettudományos modellek az élővilág kialakulásáról, az univerzumról vagy annak egy pontjáról. Ráadásul az univerzum keletkezéséről több elmélet fut párhuzamosan. Tegnap ezekről mást gondoltak, mint ma gondolunk. Holnap valószínűleg megint mást gondolnak. Jelenleg ezeknél a modelleknél nem tudunk jobbat, de szálljunk le a magas lóról! Lehet, hogy holnap valaki egy sokkal jobb teóriával áll elő például a bűn kérdésében, esetleg téridő-görbülettel korrigálja a Föld „geoid” formáját és lunaroidnak találja. Ki tudja?!
 
Nem vagyok a témában bennfentes, de kétlem, hogy a szexuális irányultságról kijelenthető volna, hogy eleve adott és úgymond, csak észrevevődik. A biológia ismeri a szerzett tulajdonságok átörökítésének a képességét, és tudunk a mintakövetésről is. Azzá lenni, akik vagyunk – nem spórolható meg a nietzschei küzdelem.

 

És most érek mondandóm végéhez, ami Balavány mondandóinak közepe, jelesül 4. pontja. Mindazt, amit a többi pontban előzőleg meg utána is fölépít, fölépíteni igyekszik, ezen a ponton maga rombolja le. Ezt írja: „Minden fennmaradni képes populáció heteroszexuális, a homoszexualitás eltérés az alapértelmezett beállítástól. De az, hogy embertársaink egy kis része (4–6 százaléka) saját neméhez vonzódik, semmi veszélyt nem jelent a többiekre nézve. Egészséges társadalomnak tűrnie kell a nem destruktív eltéréseket. A homofóbia olyan, mint a szervezetben az autoimmun betegség; ilyenkor az immunrendszer sejtjei az ártalmatlan, sőt szükséges sejteket is veszélyként ismerik fel, és hadba lépnek ellenük.”

 

Ha emberek 4-6 százaléknál nagyobb arányban, mondjuk 8-9, vagy legyen 24-25?!, 43-44?!, 67-68?!, netán 99-100 százalékban „vennék észre magukon" homoszexuális irányultságukat, akkor már baj lenne, bizonyos százalék fölött (mennyitől?!) végzetes rossz, 70 százaléktól egyenesen katasztrófa?! Vagy hogy tetszik ezt gondolni?! Van egy szint, amikor már tenni kell ellene? Amikor mégiscsak gyógyítani kell, netán koedukáltan olyan  heterokkal, akik nem akarnak gyereket vállalni?! És milyen arányban limitáljuk a zsidókat, cigányokat helyszínenként (pl. egyetem vagy Szabolcs megye vagy kiadási oldalon)?

 

Balavány Györgynél kilóg a lóláb. Az az idő, amiről azt vallja, sajnos egykor ő is úgy gondolkodott, mint az, akit kritizál, tudniillik a Szőnyi, mintha nem múlt volna el.

 

Biztatásként annyit, jó úton halad. Az út vége pedig valahogy úgy néz ki, ámbár sohse fogjuk meglátni, hogy se pro se kontra nem érvelünk, mert ebben a kérdésben nincsenek érvek. Egyszerűn csak megadjuk egymásnak a tiszteletet. Nem olyan nehéz. A kutya nem kéri, hogy nőjünk föl a felebaráti szeretetig.

 

Discussurus